Menü Bezárás

március 10, 2019

Mindegyikünk Irénkéje elment …

Bakonyi Irén 1948-ban született értelmiségi családban.

A Győri Dózsában ismerkedett meg a sportlövészettel, ahonnan 1970-ben igazolt az Újpesti Dózsába. Rövidesen tagja lett a válogatottnak, ahol olyan versenyzőkkel volt egy csapatban, mint Kun Ferencné, Poveszka Lajosné és Nagy Zsuzsanna. Többszörös Magyar Bajnok egyéniben és csapatban.

1981-től az Újpesti Dózsa Sportlövő Szakosztályának Technikai vezetője lett. Az UTE mai eredményességének megalapozásában elévülhetetlen érdemei vannak.

De nem csak a Szakosztályért, hanem annak versenyzőiért is odaadóan tevékenykedett. Sportolóink jelentős része köszönheti egzisztenciájának alakulását Irénkének.

Ő volt az, aki az Egyesület, a Szakosztály nehezebb időszakában is kitartott mellettünk.

Az egyesületi munkán túl az egész Sportlövő társadalomért is dolgozott.

Részt vett a Magyar Sportlövők Szövetségének és a Budapesti Sportlövő Szövetség napi munkájában is. Mindkét szervezetnek volt elnökségi tagja. Ezek a pozíciók nem csak titulusok voltak Irénke számára. Rendkívül sok munkát jelentettek neki. A diákversenyektől a kontinens viadalokig kivette a részét a szervezéstől a lebonyolításig az összes munkafolyamatból.  Versenybíróként is részt vett a sportlövészet napi életében.

Bátran kijelenthetjük, hogy második családjaként tekintett a sportlövők népes táborára.

Súlyos betegsége ellen sportemberként küzdött, de egy pillanatnyi remény után ebből a harcból nem került ki győztesen.

Drága Irénke! Családodon, Leányodon, Unokáidon kívül a sok-sok idősebb és fiatalabb Sportlövőnek nagyon fogsz hiányozni!

Nyugodj Békében!

Bakonyi Irén búcsúztatása, 2019.04.04-én 13.30 órakor a Fiumei úti Sírkert ravatalozójában lesz.