Menü Bezárás

május 2021

Nagy Béla 80 éves!

  • 1941. május 9-én született Budafokon. A sportlövészettel 1960-ban
    ismerkedett meg az MHSZ Postás LK-ban. Kiemelkedő sportolói
    eredményei: 11 – szeres országos bajnok egyéniben, 51-szeres
    csapatban, 73- szoros válogatott, több olimpiai, világbajnoki és
    Európa bajnoksági eredmények fémjelzik kitűnő sportpályafutását.
    1978-ban sportlövő szakedzői képesítést szerzett a TF -en. 10 év
    múlva edzői munkássága elismeréseként Mesteredző címet kapott.
    1981 és 1996 között edzője, vezetőedzője, szükség szerint szakosztály
    vezetője volt a BHSE Sportlövő Szakosztályának.
    Kiemelkedő edzői eredményeit jelentik Záhonyi Attila olimpiai
    bronzérme, világbajnokságokon Fórián Éva és Bereczky Sándor
    aranyérmei, valamint Európa Bajnokságokon szintén Fórián Éva és
    Záhonyi Attila aranyérmei. 1985- től a Budapesti Sportlövő Szövetség
    főtitkára.

forrás: aranygyűrű 2007

ELHUNYT KOLLÁT PÁL (1947-2021)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 74. éves korában elhunyt Kollát Pál sporttársunk.
1965-ben alapító tagja és versenyzője volt az MHSZ Hajógyár LK-nak, majd 1989-ben az Angyalföldi Polgári LK-nak.
1975-től edzőként, versenybíróként tevékenykedett. Sok fiatallal ismertette, szerettette meg a sportlövészetet. Tanítványi közül többen eljutottak a válogatottságig, a nemzetközi sikerekig.
Fájó szívvel búcsúzunk, hiányozni fogsz, emlékedet megőrizzük.