Menü Bezárás

ELHUNYT KOLLÁT PÁL (1947-2021)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 74. éves korában elhunyt Kollát Pál sporttársunk.
1965-ben alapító tagja és versenyzője volt az MHSZ Hajógyár LK-nak, majd 1989-ben az Angyalföldi Polgári LK-nak.
1975-től edzőként, versenybíróként tevékenykedett. Sok fiatallal ismertette, szerettette meg a sportlövészetet. Tanítványi közül többen eljutottak a válogatottságig, a nemzetközi sikerekig.
Fájó szívvel búcsúzunk, hiányozni fogsz, emlékedet megőrizzük.

Kollát Pál búcsúztatója 2021. 06. 11-én 10. órakor lesz a Fiumei úti temető ravatalozójában.

Nagy Béla 80 éves!

  • 1941. május 9-én született Budafokon. A sportlövészettel 1960-ban
    ismerkedett meg az MHSZ Postás LK-ban. Kiemelkedő sportolói
    eredményei: 11 – szeres országos bajnok egyéniben, 51-szeres
    csapatban, 73- szoros válogatott, több olimpiai, világbajnoki és
    Európa bajnoksági eredmények fémjelzik kitűnő sportpályafutását.
    1978-ban sportlövő szakedzői képesítést szerzett a TF -en. 10 év
    múlva edzői munkássága elismeréseként Mesteredző címet kapott.
    1981 és 1996 között edzője, vezetőedzője, szükség szerint szakosztály
    vezetője volt a BHSE Sportlövő Szakosztályának.
    Kiemelkedő edzői eredményeit jelentik Záhonyi Attila olimpiai
    bronzérme, világbajnokságokon Fórián Éva és Bereczky Sándor
    aranyérmei, valamint Európa Bajnokságokon szintén Fórián Éva és
    Záhonyi Attila aranyérmei. 1985- től a Budapesti Sportlövő Szövetség
    főtitkára.

forrás: aranygyűrű 2007

ELHUNYT HOLLANDI PÁL (1949-2021)

Mély fájdalommal tudatjuk sporttársainkkal és mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy életének 73. évében elhunyt PALKÓ barátunk, sporttársunk.

Kiemelt egyénisége volt a „szabadidős lövészsportnak”. Számtalan versenyt, és Országos Bajnokságot nyert az évek során. Versenyzése mellett az INNO 21 klub vezetője, majd átalakulását követően a Mátyásföldi Technocoop Lő Egylet vezetőjeként segítette versenyzőtársai felkészülését, versenyzését, sportolását.

Aktív sportolása mellett, több cikluson keresztül támogatta a Felügyelő Bizottság tagjaként a Budapesti Sportlövő Szövetséget, valamint tagja volt a Magyar Sportlövők Szövetsége Elnökségének is.

Fájó szívvel, és tisztelettel gondolunk a mindig vidám, segítőkész PALKÓ barátunkra, sporttársunkra. Emlékedet tisztelettel megőrizzük. Nyugodj békében.

Hollandi Pál temetése Cinkotán lesz, május 14-én 9.30-kor.

Elhunyt Igaly Diána

Igaly Diána Athénban (Forrás: https://www.nemzetisport.hu/)

Gyászol a magyar sportlövészet, pótolhatatlan veszteség érte a sportágunkat, 56 éves korában elhunyt Igaly Diána. A Magyar Sportlövők Szövetségének alelnöke, olimpiai, világ- és Európa-bajnok hosszas küzdelem után feladta a harcot a koronavírussal szemben.

A sportág egyik legendája Sydney-ben olimpiai bronzérmes, Athénban olimpiai bajnok, emellett négyszer volt világbajnok, hatszor Európa-bajnok, világversenyeken 32 alkalommal állhatott dobogóra.  Ötször volt az év sportlövője, 2019-ben életműdíjat kapott a Magyar Sportlövők Szövetségétől.

Forrás: www.hunshooting.hu