Forrás: police.hu

A Magyar Olimpiai Bizottság előírása szerint 2020.01.27-től, a versenyengedély kérelmekkel együtt, sportolói nyilatkozatot is le kell adni a szövetséghez, mely szerint a sportoló hozzájárul az adatainak kezeléséhez. Az erről szóló adatkezelési tájékoztató mostantól elérhető a www.hunshooting.hu-oldalon, a szabályzatok menüpont alatt. A hozzájáruló nyilatkozatot csak egyszer kell aláírni, mely visszavonásáig érvényes. Ez szintén elérhető a honlapon a versenyengedély kérő lappal együtt.
A dokumentum kitöltése és eredetben történő leadása kötelező.
A Tájékoztató az Adatkezelő azon Sportolókkal kapcsolatban végzett adatkezelésére vonatkozik, akik az Adatkezelővel sportolói jogviszonyban állnak, illetve versenyrendszerben, illetve versenyen való részvételre jogosító igazolvány (versenyengedély) kiadása iránti kérelmet terjesztenek elő.
A korábban már kiadott versenyengedélyek tulajdonosaitól a pótlólagosan kitöltött sportolói hozzájáruló nyilatkozatot utólagosan be kell nyújtani.
Határidő: 2020. március 31.
forrás: www.hunshooting.hu

Czanik László
(1948 – 2019)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett sporttársunk
Czanik László 2019. szeptember 25-án.
Életének 71. évében távozott közülünk.
László, a PeLE edzője, az utánpótlás nevelés területén hosszú éveken keresztül lelkesen, eredményesen tevékenykedett, különösen az iskolai versenyeken szerepeltek kimagaslóan a versenyzői. Nyugdíjba vonulását követően tovább folytatta edző, felkészítői tevékenységét, versenybírói munkáját. A nyolcvanas évek végétől kezdődően a Budapesti Sportlövő Szövetség versenyeinek aktív, jól működő, megbízható versenybírója volt. Különösen a Diákversenyeken volt hasznos a tudása.
Az MSSZ versenyein is lehetett rá számítani (Országos Bajnokságok, hazai nemzetközi versenyek, hazai rendezésű EB). Kiemelkedő tevékenységéért ORSZÁGOS VERSENYBÍRÓ címet kapott.
A bolognai Európa Baknokság junior fiú 60 fekvő versenyszámban Hammerl Soma (UTE) bronzérmet szerzett. A junior fiú összetett versenyszámban Soma a döntőben ötödik lett, míg a csapat (Hammerl Soma, Klenczner Márton (TIG), Kiss Viktor (UTE)) a második helyen végzett.
A Hammerl Soma, Dénes Eszter (UTE) páros fekvő mix versenyben aranyérmet szerzett.
Dénes Eszter a mix fekvő aranyérme mellett Gáspár Lalitával (VASAS) és Lovász Dorinával (TIG) kiegészülve egy csapat bronzéremnek is örülhetett.
Péni István (UTE) mind a hat felnőtt versenyszámában kiegyensúlyozottan, jól teljesített. Három versenyszámában rendeztek selejtezőt, mind a háromból tovább jutott, két egyéni csúcsot és egy egyéni csúcs beállítást ért el, aminek eredménye csapatban egy ezüst és egy bronzérem. Szabián Norbert (UTE) nagyöbű sportpuska 60 fekvő versenyszámban volt az ezüstérmes csapat tagja.
Toma Dorina az Újpesti Torna Egylet Sportlövője 124 induló közül a negyedik legjobb eredménnyel (629.1) jutott a junior lányok légpuskás döntőjébe, ahol a hatodik helyet sikerült megszereznie.
A csapatversenyben a Toma Dorina (UTE), Bajos Gitta (FSLK), Lovász Dorina (TIG) összeállítású csapat ezüstérmes lett.

A fiú légpuska 60 lövéses versenyszámban a Hammerl Soma (UTE), Pekler Zalán (FSLK) és Klenczner Márton (TIG) összeállítású magyar csapat bronzérmes lett.

A junior lányok légpisztolyos csapatversenyében az olasz és a német csapat mögött bronzérmet szerzett a KSI két versenyzője, Fábián Sára és Komáromi Panni, illetve a zsombói Jákó Miriam.

A lányok 50 méteres 3 testhelyzetű versenye óriási csatát hozott.
Magyarország 2. csapata ( Dénes Eszter 1169 (UTE), Gáspár Lalita 1171 (Vasas), Lovász Dorina 1159 (TIG)) fejezte be először a versenyt, és ugyan 2 körrel megjavították a regnáló világcsúcsot az 5. helyen álltak.
Magyarország 1. csapata, Toma Dorina 1172 (UTE), Bajos Gitta 1171 (FSLK), Horváth Lea 1165 (KVSE) összeállításban lövésről-lövésre a dobogón változó sorrendben végül 1 körrel az első és második helytől lemaradva bronzérmes lett. (10 körrel a régi világcsúcs felett, 1 körrel az új világcsúcs alatt)
Toma Dorina (UTE) 1172 körrel döntőbe került, ahol 8. helyen végzett.
Dénes Eszter egyéni csúccsal, 1169 körrel 12. helyezett lett.
99 indulóból az első 12-ben 4 magyar lövőlány volt, ezen kívűl egy 19. és egy 26. helyezést értünk el.
Gratulálunk az egész magyar csapatnak!
NYÁRI BUDAPEST BAJNOKSÁG
FŐ TÁMOGATÓ: BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA